Az újpalotai óriás – A Nyírpalota úti Víztoronyház

1975-ben adták át az újpalotai Víztoronyházat. A tervezők, Tenke Tibor és Mentes Endre nem csupán lakásokat álmodtak az emblematikus építménybe, hanem egy víztornyot is elrejtettek, ami közel egy évtizeden át gondoskodott az újonnan épült lakónegyed vízellátásáról. A Víztoronyház és további 11 fővárosi modern épület újragondolt koncepcióját az Othernity projekt keretében állítják ki az idei Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále Magyar Pavilonjában.

Az 1970–75 között felépült Újpalotai lakótelep terveit a korábban épült lakótelepek minőségi és esztétikai hibáiból okulva dolgozták ki a Tervezésfejlesztési és Típustervező Intézet építészmérnökei. A lakáshiány problémájának orvoslása mellett céljuk volt, hogy „alvóváros” helyett egy valódi élettel teli városrészt hozzanak létre. Tenke Tibor, Mester Árpád és társaik egy olyan lakónegyedet álmodtak meg – akkor még Páskomliget néven, utalva a terület mezőgazdasági múltjára –, amely a középkori városokat alapul véve, önálló egységet alkotva teremti meg a városiasság érzetét. „A megváltozott igényeknek megfelelően ebben a városrészben nem új lakótelep, hanem lakónegyed épül. A tervek nem csak az új lakások számát írják elő, hanem azt is, hogy több fény, jó levegő, sok zöld, de amellett a nagyvárosi élet lüktetése se hiányozzék. […] A 136 hektárnyi – a Népligetnél is nagyobb – új település a pesti Thököly és Erzsébet királyné út vonalának meghosszabbításában a rákospalotai Felszabadulás útjától délre, a Gazdálkodó út mentén kapott helyet. A tervezett két főútra fűzve és azok mögé eső területrészen mintegy 12–14 ezer lakás építésére kerül majd sor. Ez az építkezés csaknem megkétszerezi a kerület lakóinak számát” – írta dr. Berti Béla 1969-ben a Magyarország című lapban megjelent Új paloták Újpalotán című cikkében.

Annak érdekében, hogy a korábban épült lakótelepek monotonitását elkerüljék, a beépítési tervet 12 féle típusépülettel és 6 féle egyedi épülettel készítették el. A különböző magasságú, változatos megjelenésű házakban a lakásszám is 16-tól egészen 540-ig terjedt. A mintegy 15 ezer lakást számláló lakótelep vízellátásának biztosítása érdekében, és különösen a 10-12 emeletes középmagas épületek sokasága miatt szükség volt egy víztoronyra is, egy ilyen építmény azonban az akkori felfogás szerint is rontotta volna a városképet. Tenke Tibor és Mentes Endre megoldásként azt találták ki, hogy a víztornyot „elrejtik” egy húszszintes lakóépületbe. A szerkezettervező Thoma József volt, akinek a nevéhez több víztoronyterv is köthető. A toronyház tetején két darab, egyenként 300 köbméteres víztározó acéltartályt helyeztek el, a vizet pedig a liftakna és a lépcsőház közötti csövön pumpálták fel több mint 60 méter magasra. A Víztoronyház tervdokumentációját ma a Lechner Tudásközpont tervtára őrzi.

A „42-es jelű víztározós magasház” helyét a két főútvonal metszéspontjában, a városközpontként funkcionáló területen jelölték ki. A korábbi helyszínrajzon látható, hogy a Víztoronyház az útkereszteződéshez közelebb épült volna fel, az alapozásnál azonban problémák merültek fel, ezért az építés vezetői úgy döntöttek, hogy az eredetileg kijelölt ponthoz képest kb. 80 méterrel arrébb helyezik el az épületet. Így a közművek – vízellátás, távfűtés, elektromos energiaellátás, postakábel – bekötési pontjain is változtatni kellett, valamint az először alagútzsaluzatos tervezett építésmódon is módosítottak. 1975-ben, a csúszózsalus építéstechnikának köszönhetően mindössze egy év alatt felépült Újpalota legmagasabb épülete. Az alaprajznak megfelelően elrendezett zsaluba öntötték a betont, majd a megszilárdult betonfalakról leszerelték a zsaluzatot, és a szerkezetet a következő szintre emelték, így először a falak készültek el. A födémeket utólag, felülről lefelé haladva építették be. Ennek az akkoriban újdonságnak számító technológiának köszönheti a Víztoronyház meglehetősen egyedi, a panelhézagok elmaradása miatt tömbszerűnek ható megjelenését. Alaprajza íves, a homlokzaton és az épületbelsőn is megfigyelhető lekerekített sarkok az a célt szolgálták, hogy a zsalu ne akadjon bele a falba. Az erkélyeket utólag, acél szerkezetekkel függesztették a homlokzat elé, amelynek külső megjelenésére Tenke többféle variációt is kidolgozott – ezeket a meg nem valósult koncepciókat is a Lechner Tudásközpont tervtára őrzi.

A hússzintes épületben 98 lakás van, amelyeket 1976-tól vehettek birtokba az első lakók. A lift a szerelőszintként szolgáló első emelet kihagyásával a 17. emeletig közlekedik – ezen a tizenhat lakószinten négy egyszobás és két háromszobás lakás található. Az újpalotai lakások tervezésénél különös figyelmet szenteltek annak, hogy a rendelkezésre álló alapterületen minél több lakószobát tudjanak kialakítani: „Hogyan válik a kétszobás lakás három szobássá? Egy nagy szoba a nappali szoba, a két kis szoba mindegyike két-fekvőhelyes. Ezzel a megoldással és a lakóterület némi növelésével lehetőség nyílik arra, hogy legyen fekhelymentes nappali szoba. (A diák napközben tanulhat, este a család tv-t nézhet. Van lehetőség arra is, hogy a beteget elkülönítsék. Aki pedig este korán kíván nyugovóra térni, így azt is megteheti.)” – olvasható az Új paloták Újpalotán című cikkben. A Víztoronyház lakásegységeinek tervein is jól leolvashatóak a különböző helyiségek lehetséges funkciói. A tervezésben nem csupán a praktikusság, de az esztétikai szempontok is fontos szerepet kaptak, így például Tenke az egyes elemek – bejárati ajtók, lépcsőkorlátok, ablakrácsok, padlóburkolat – színharmóniáját is szigorúan előírta, bármilyen módosításhoz az ő jóváhagyására volt szükség. A ház érdekessége még, hogy a 17. emeletről lépcsővel megközelíthető 18. emeleten két napfényes duplex kapott helyet. A belső kétszintes, művészek számára fenntartott lakások alsó szintjén a tágas műterem mellett további két szoba, fürdőszoba és loggia lett kialakítva, a felső szinten pedig újabb szoba, konyha, étkező, valamint hatalmas panorámaterasz található. Az alternatív koncepcióban Tenkéék ennél is tovább mentek: a víztartályok fölé további hét lakószintet képzeltek el, mindegyiken 16 egyszobás, konyhával és fürdőszobával felszerelt lakással. Ez az úgynevezett „szobabérlő” lakástípus átmeneti lakhelyül szolgált volna fiatal pároknak, vidékről felköltözőknek – ezzel is enyhítve a korszak lakásproblémáján.

Az újpalotai magasház a nyolcvanas évek közepéig szolgált víztoronyként, azóta modernebb technológiával érik el, hogy a lakónegyed magasépületeinek felsőbb szintjein is legyen víznyomás. A már csupán lakóépületként funkcionáló, több mint 70 méter magas épületóriás továbbra is Újpalota jelképének számít. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy az egykor gondos tervezés eredményeként született toronyház esztétikai szempontból továbbra is megállja-e a helyét. A homlokzat egykor egységes arculatát ugyanis napjainkra a lakók saját igényeik szerint átformálták: egy-egy loggia beépítésével, egymástól eltérő nyílászárók felszerelésével bontották meg az épület külső megjelenésének harmóniáját.

Források:
Az újpalotai toronyház tervdokumentációja, 1970–1974 – Lechner Tudásközpont, Dokumentációs Központ / Tervtár, TTI
Dr. Berti Béla: Új paloták Újpalotán, Magyarország, 1969/26. szám
Mentes Endre: „Víztorony-ház” Újpalotán, Magyar építőipar 1976/3. sz. – Lechner Tudásközpont szakkönyvtára
Mester Árpád: Budapest XIV. Páskomliget – Újpalota részletes rendezési terve, Magyar építőművészet, 1968/5. szám – Lechner Tudásközpont szakkönyvtára
Mészáros Ábel: Magasház Újpalotán
Mészáros Ábel: Magasházak a magyar ugaron
Mészáros Ábel: Útkeresés a 70-es évek lakásépítésében II. – Az újpalotai kísérlet
Pesti Monika: Pontházak és vitorlások
Rátonyi Gábor Tamás: Az újpalotai magasház - víztoronyház
Tenke Tibor: Miért lett ilyen Újpalota?, Városépítés, 1974/5. sz. – Lechner Tudásközpont szakkönyvtára

Fotó: Kis Ádám / Lechner Tudásközpont

A Lechner Tudásközpont a Miniszterelnökség építészeti, építésügyi, ingatlan-nyilvántartási és térinformatikai szakmai háttérintézménye, küldetése az épített környezethez és téradatokhoz kapcsolódó széles körű közszolgáltatásainak digitalizációja és társadalmasítása.